Második maratonom 4 év után

Az idei évem legfőbb célja volt az októberi maraton. Eléggé izgultam, mivel 4 év után futottam újra ezt a távot és így kb. olyan volt, mintha az első lenne, ráadásul az első szomorú emléke igen erősen élt még bennem, ha a maratoni futásra gondoltam (2009-ben alig frissítettem és 20 km után olyan fájdalmaim lettek az eléhezéstől, hogy borzasztó kínok között szenvedtem végig magam a távon).

A felkészülésem nem volt zökkenőmentes, voltak kisebb sérülések, amik kicsit hátráltattak, de az edzéseket szinte kivétel nélkül végig tudtam csinálni. Célidőm nem volt, tudtam viszont, hogy az elsőn megfutott 4:10-nél sokkal jobbat tudok, ezért óvatosan azt mondtam mindenkinek, ha kérdezték, hogy 3:45-ön belül szerintem tuti beérek. Soha, senkinek, még a feleségemnek sem mondtam, hogy akár 3:30-3:35 körül is lehet majd az időm, nem akartam, hogy aztán megint koppanás legyen a vége. Terveztem, hogy viszek magammal egy energiaszeletet, amit viszont mikor levettem a felsőm és beálltam a rajtzónába, szépen a melegítő zsebében felejtettem…Hamar túltettem magam rajta, hogy marad a BSI által nyújtott frissítés, mert a start utáni első 500 méteren a szurkolás olyan dopping volt, ami mindent feledtetett.

Az első 11,5 km hamar eltelt, mert az első km-en egymás mellé sodródtunk egy volt kollégámmal, aki váltót futott, így ezt a részt beszélgetve együtt tettük meg. 13-14 km között aztán annyira kellett már pisilnem, hogy kénytelen voltam gyorsan félreállni, ráadásul ez volt az utolsó olyan szakasz, ami bokros-fás volt. 21 körül azon járt az agyam, hogy 4 éve ilyen körül estem szét, ezért itt kicsit óvatos voltam, viszont még teljesen jól éreztem magam.

A 26. km-ig nem volt semmi gond, kicsit közeledtem a fehér lufis 3:30-as iramfutókra, de aztán talán egy holtpont jöhetett, mert a Margitszigetet nagyon nem vártam. Ott kezdtem szerintem lassulni, bár addigra összeszedtem kb. 2,5 perces előnyt a 3:30-hoz képest, de ez szépen elkezdett fogyni. Aztán 35-nél már fájt rendesen a jobb hajlítóm, féltem a görcstől. Itt fejben már készültem arra, hogy 38 után a Hősök terénél nem lesz még vége. 39-nél még pont benne voltam a 3:30-ban, de az előző kilométerek lassulásából már régen tudtam, hogy ki fogok csúszni. Erőm már nem volt, hogy gyorsítsak, de legalább futottam és még így is előzgettem nálam jobban belassultakat. Az utolsó két frissítőnél már nem is álltam meg, az utolsó métereken pedig nem hajráztam feleslegesen, nagyon boldog voltam, hogy beértem.

Tanulság: sok nincs, talán annyi, hogy frissíteni kell folyamatosan! És persze rendesen készülni. Lehet ennél is jobbat futni, ahhoz kellenének a 100 fölötti heti km-ek. Szerintem jövőre megpróbálom ezt megjavítani.

Képes összefoglaló: http://futas.asroma.hu/28-spar-maraton/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .