Gyengére sikerült hónap

A novemberem tisztára olyan lett, mint aki végig versenyezte a tavaszi, nyári és őszi időszakot, majd ezt követően a megérdemelt pihenését tölti. Viszont én nem igazán mondhatom, hogy végig versenyeztem, mert áprilistól novemberig összesen 5 versenyen indultam, ez is mind futás volt. Ráadásul ezek közül egyedül a maraton volt az, amiről elmondhatom, hogy készültem rá valamennyire tudatosan.

Kilométerben nagyon gyenge lett a november (pedig végig király futó idő volt), összesen 118 jött össze 9 alkalomból, mert szinte folyamatosan beteg voltam. Már október elején a maraton előtt bekaptam valami vírust, ami egy napos iszonyatos torokfájást, majd kis takonykórt eredményezett, de sem láz, sem különösebb más gond nem volt. Aztán most ezt kétszer is benyeltem, egyiket éppen a siófoki félmaraton előtt, de mivel megint nem voltam rosszul, a torokfájás meg elmúlt addigra, így indultam a versenyen. Aztán megint elkaptam, viszont utána olyan taknyos voltam, hogy sokáig nem tudtam futni.

Siófokon így is az eddigi legjobb siófoki eredményemet futottam, 11 mp-cel lett csak rosszabb, mint a nike-s időm.

Viszont voltam kétszer uszodában, ahová utoljára augusztusban jutottam el.

Éppen néztem, decemberben 150 km-t kellene futnom ahhoz, hogy meglegyen a 2500, ami azért mégis szép kerek szám :), ráadásul 150 egy hónapra nem nagy kihívás és csak nem leszek most már sokadszorra beteg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .