III. eXtremeMan 51.5

Worst Race Ever” – ennyi, ha nagyon röviden szeretném összefoglalni a vasárnapi, velencei versenyt. Szeretem a versenyeket, szeretek triatlonozni, de ennek a versenynek egy percét nem élveztem sajnos. Ennek is el kellett jönnie egyszer, csak nem gondoltam, hogy most fog.

A versenyre az utolsó utáni pillanatban neveztem, nagyon sokáig kivártam és a végén majdnem le is tettem róla, mert tervben volt egy héttel előtte a Find Your Limits!-es sprint táv ugyanott. Emiatt kicsit sok és sűrű lett volna a program (jövő hétvégén K&H félmaraton), nem akartam kib*szni a családdal, hogy minden hétvégén az én szórakozásomat kell mindenkinek elviselnie :).

Aztán végül neveztem, majd másnap kiderült, hogy a FYL! velencei versenye elmarad. Innen nézve nagy mák, ahogy az is, hogy így nem 16 fokos vízben kellett úszni, mert volt egy hete a tónak, hogy kicsit melegedjen.

Milyen lesz a verseny, ha már előtte rossz döntést hozok?!?!

A szervezők vasárnap reggel 20 fokosnak mondták a tavat és kézzel megnézve nem tűnt durván hidegnek sőt… Aztán persze mikor lábbal belementem, már mindjárt megváltozott a véleményem :). Úgy döntöttem a hosszú vacillálás után, hogy felveszem a neoprént és úszom benne egy rövidet, tesztelem, mert időm volt bőven. A kb. 2-3 perces úszás után kimásztam és úgy döntöttem, hagyom magamon, kibírom ezt a másfél kilométert. Így utólag rossz döntés volt szerintem.

itt még vigyorogtam :)
itt még vigyorogtam 🙂

Már a rajtba beállva láttam, hogy sokan nem vettek neoprént és akkor rájöttem, hogy nekem sem kellett volna, de már nem volt időm és alkalmam megválni tőle.

Az úszás elejétől mindig parázom, de álmomban nem gondoltam, hogy ez most ennyire szar lesz

Aztán a rajt után jött a meghalás. Ahogy elindult a mezőny, az első pár karcsapás még jól is esett, nem erőltettem, lazán akartam haladni, de megint mindenki keresztbe-kasul, egymás hegyin-hátán akart előre jutni, ment az adok-kapok. Ez még hagyján, mert mindig ez van, de ezzel annyi vizet nyeltem, hogy borzasztóan szarul lettem nagyon hamar. Büfögtem fel a nápolyis ízt (indulás előtt betoltam pár napolitankét :D), szétesett a légzésem és a mozgásom, nehezen emeltem a neoprénben a karom, minden bajom lett. Az első 650 méteren az első bolyáig nagyon sokszor meg kellett „állnom” és mellre váltottam. Egyszerűen nem bírtam átállni gyorsra, nem bírtam 3-4 karcsapásnál többet. A fordító után már egyre többször és hosszabban tudtam gyorsban úszni, de még itt is sok volt a kettős levegővétel. Végül hatalmas szenvedések után 30 perc feletti idővel másztam ki a vízből.

azt sem tudtam hol vagyok
azt sem tudtam hol vagyok

A depóban szédültem mind állat, annyira meg voltam zavarodva, hogy már a bicajos cipőt vettem fel, amikor észrevettem, hogy még rajtam van a lábamon a neoprén…

“Technikás pálya” – így nevezték a szervezők a verseny előtt a biciklis pályát a tájékoztatókban. Én inkább szopatósnak nevezném, de ha a cél az volt, hogy eXtreme legyen, akkor elmondható, hogy AZ LETT.

A bringapályán módosítottak valamennyit, ami leginkább az elejét érintette. Nem ismerem ezt a környéket, így sejtelmem sem volt, hogy merre megy majd. Az úszás után annyi időm nem volt, hogy megnyugodjon a pulzusom, mert már az első 2-3 km-en olyan brutális emelkedők jöttek, hogy kész lettem. Elkezdtem inni az ISO-t, amit verseny előtt töltöttem a kulacsomba, de másom nem volt. Tavaly sokkal jobban viseltem a bringát (még a hosszú, 10%-os emelkedőt is), de most nem esett egyáltalán jól, fáradtnak és fásultnak éreztem magam. Aztán végül így sem mentem rosszat (1:20-on belül voltam, ami éppen a 30-as átlag felett van), csak ezzel most szinte teljesen elkészültem az erőmmel a futásra.

“Ha összeesnék, valaki állítsa meg az órám” – ilyen és ehhez hasonló szövegű futós pólókat lehet kapni, itt párszor tényleg majdnem összeestem.

Délelőtt legalább borongós volt az idő, de a futásra fullosan kisütött a nap, égető forróság lett. A depóban indítottam órát a futáshoz, hogy lássam a tempót, mert 4:30 körüli ezrekkel akartam futni. Ez még az első km-en össze is jött nagyjából, de onnantól folyamatosan lassultam és ez ellen képtelen voltam tenni. A táv második felében annyira lelassultam, hogy már 5 perc feletti ezrekkel futottam csoszogtam és néha már azon járt az agyam, hogy sétálok egy kicsit, mert nem bírom. Persze tudtam, jobb, ha futok, mert akkor hamarabb végzek, de durva volt látni, hogy ilyen rövid távon milyen sokan gyalogolnak.

totál készen
totál készen

Az utolsó métereken sem erőm, sem kedvem nem volt kicsit sem hajrázni, simán becsoszogtam a célba 2:46:14-es idővel…hááát, nem a legjobb…tavaly 12 perccel jobbat mentem és igazából minimálisan tért csak el a bringapálya, bár most kicsit nehezebb volt.

Ha jó versenyt akarsz, frissíts rendesen!

Picit csalódott voltam, de ezen már kb. verseny közben túltettem magam, úgyhogy a célban inkább örültem, hogy vége és hogy tudok kicsit pihenni. Még futás közben azon járt az agyam, hogy mitől vagyok ennyire szar és arra jutottam, hogy azért 2,5+ órás sportoláshoz kell a normális frissítés. Tavaly futás előtt betoltam egy gélt, ez most kimaradt és csak vízzel frissítettem, bringán meg csak ISO-val. Kevés lehetett. De hogy én ezt képes vagyok még ennyi év után is elbaszni, az a szenzációs. Miért nem tudok erre odafigyelni és elfogadni, a minőségi versenyzéshez bizony kell a minőségi frissítés 2 óra fölötti sportolásnál. De most megkaptam és megtanultam a leckét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.