IV. Miklósi futónap

Az év első 2 hónapja (akár még a harmadik is) általában az alapozásról szól, az évek során én is ügyeltem arra, hogy a lehetőségekhez képest elegendő kilométert gyűjtsek, idén viszont belefogtam a Polar saját edzésprogramjába, és mivel csak félmaratoni távot jelöltem meg célnak, így a futások kevésbé voltak hosszúak, inkább intenzívek. A megadott pulzustartományokat próbáltam mindig tartani (most kitartóan viselem futáskor az övet), de sokszor egyszerűen nem tudtam a 3-as zónában sem tartani a pulzust, annyira gyors volt az a tempó. Az is igaz, hogy 2015-ös az utolsó állapotfelmérésem, az akkor mért adatokat vettem fel, és a Flow azzal dolgozott. Egy idő után már elengedtem azt, hogy a megadott magas pulzuson fussak, mert egyszerűen a tüdőm nem bírta, nem kizárt, hogy a rohadt allergiám miatt, amire folyton cseszek gyógyszert szedni, pedig kéne…

A lényeg, hogy a vége az lett, hogy megsérültem. Először a jobb csípőm kezdett el cefetül fájni, mintha ráestem volna, és csak nem múlt, futáskor is éreztem. Ennek 1-2 hetes kihagyás, majd lájtos visszatérés lett a vége, nem volt annyira durva, de jó sem, inkább diszkonfortos érzés volt. Folytattam az edzéseket, de már nem annyira erősen, csak amennyire bírta a tüdőm, de a márciusi duatlon után egy héttel jött az újabb sérülés. Éppen az egyik edzés erősebb részénél tartottam, mikor elkezdett szúrni a jobb vádlim. Először csak kicsit, aztán egyre jobban, a végén pedig meg is kellett álljak, és be kellett fejeznem a futást, mert ha folytatom, szerintem végem lett volna. A lábamnak legalábbis tuti… a szép az egészben az volt, hogy gyalogolni alig tudtam, és mivel félúton voltam, lassan haza kellett bicegnem. Rövid felső + full izzadt test + kellemes márciusi idő szellővel = még meg is fáztam. Újabb egy hét rehab. 3 napig lépni alig bírtam, kb. mint Fáklya, az ellenállás vezére (akit felvett egy baráti hajó), miután kikapcsolta a generátort (majd vissza). Mit csinál ilyenkor a futó? Én járattam az agyam, hogy mi lehet az oka, egyszer, pár évvel ezelőtt már volt. Sürgősen kellett valami megoldás, mert 2 hét volt az első futóversenyig. Eltelt egy hét, a fájdalom elmúlt, vasárnap hát elindultam Barnával egy tesztfutásra, mintha mi sem történt volna. Ő jött biciklivel, a cél a tétényi Duna part volt. Lett volna, 4 km után elkezdett megint fájni a vádlim piszkosul, vissza kellett fordulni, mielőtt megint nagyobb a baj. Egy hét a versenyig, és tropa a vádlim. Eddigre kezdtem sejteni, hogy kicsit kimerülhettek az Mg raktáraim, így elkezdtem tripla adag magnéziumot szedni. A versenyig volt 6 napom, szombaton egy lassú, 4 km-es tesztfutást iktattam be, ami sikeres volt, itt eldöntöttem, hogy elindulok a versenyen, aztán meglátjuk.

És akkor maga a verseny. Tavaly indultam először, csak a 8 km-es távot vállaltam, akkor összetettben a 3., dobogós helyen végeztem. Most is ez volt a célom, persze ebben benne volt, hogy nem bírom, és ki kell szállnom, de ha megy, akkor nyomom neki.

Barnát is neveztem, ő a 800 méteres futamon indult, most nem kísértem, egyedül tolta le, néha feltűntem mellette buzdítani, de annyira cuki volt, ahogy futott, mint egy vérbeli profi. Szegény megállt vagy tízszer a cipője tépőzárját megszorítani (másnap vettünk is neki egy normális, új cipőt).

végig surranópályán 😀

Rajtnál az elejére álltam és próbáltam a 4 perc körüli tempót tartani. Páran elfutottak mellettem, de csak az első fordítónál (2,5 km) láttam azt, hogy ki 8 km-es, ki félmaratonista. A saját mezőnyömben 6. voltam, és eléggé elhúztak előttem, így már itt látszott, ha csak valami csoda nem történik, ebből nem lesz dobogó. A Tököl felé tartó szakaszon enyhe hátszél volt, ott feljöttem egy helyet, de a 4. helyezett (aki tavaly pont előttem lett 2.) már elég messze volt. Folyamatosan figyeltem a vádlim, szerencsére bírta, én viszont már egyre kevésbé, azon harcoltam csak, hogy az első lány ne hagyjon le, ami végül nem történt meg. 5. lettem úgy, hogy fél percet javítottam a tavalyi időmhöz képest… dobogóra 4 percen belüli tempóval lehetett csak felkerülni (az egyém 4:06 lett)… 🙁

Emiatt kicsit csalódott voltam, viszont annak nagyon örültem, hogy a vádlim kibírta, és hogy mennyire jól beazonosítottam a probléma okát, majd kezeltem időben. Igaz ezzel edzéshetek mentek a lecsóba, és a formám ahelyett, hogy most lenne a csúcson, kb. ott tartok, ahol február elején.

Sebaj, lesznek még versenyek, egy mindjárt most hétvégén Balatonlellén, ami miatt a Polar edzésprogramot elkezdtem… 1:43-as időt jósol most a program, azért ezt még talán sántán is hozni tudom… 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..