Zsámbékfutás – félmaraton

Az utóbbi 10 évben alig voltam esküvőn, már minden barát, ismerős megházasodott, így talán ha egyre voltunk hivatalosak, akkor sokat mondok, de arra az egyre pont tavaly május elején, a zsámbéki futás napján. Ráadásul Nyíregyházán, innen több mint 250 km-re. Így még dönteni sem tudtam, eldöntötték helyettem mások, hogy nem indulok a versenyen, pedig ezt a futást már 2017 év vége felé kinéztem magamnak.

Idén viszont nem volt esküvő, nem volt semmi, ami az indulás útjába álljon. A közeli helyszín, a baráti nevezési ár, a versenykiírás, és az ötpróba pontszerzési lehetőség mind olyan tényező, ami nagyban befolyásolja a nevezési hajlamot :).

Szombat reggel egyedül indultam a versenyre 13 fokban, és esőben. Útközben a hírekben pont azt ecsetelték, hogy tavaly ezen a napon dőlt meg a napi meleg rekord harmincakárhány fokkal… most meg azon gondolkodtam, hogy húzzak-e hosszút… Zsámbékon az eső hol jobban, hol kevésbé esett, ez a verseny idejére is így maradt. Emiatt nehezen gyűlt a tömeg a rajtzónába, senkinek nem volt kedve már indulás előtt szarrá ázni, mindenki kereste a legapróbb helyet, ahol fedél volt a feje fölött. Én az iskola tornatermében vártam, ott adtam le a táskámat is, plusz melegítettem, majd rajt előtt 5 perccel átkocogtam. Mivel esett az eső, és tudtam, hogy nem aszfaltos lesz ez a futás, így nem a nemrég befogott új cipőt vettem fel, hanem volt a kocsiban egy talán még tavaly nyáron visszavonultatott pár cipőm, neki adtam még egy utolsó tiszteletversenyt 😀

 

A verseny előtti napokban átolvastam az útvonal leírását, plusz megnéztem a térképet is, de mivel nincs túl mély zsámbéki helyismeretem (bringázni nagyon sokat szoktam arra, de csak a főúton), ezért sok nem maradt meg belőle. A rajt után ezért próbáltam amennyire tudtam az élmezőnnyel haladni, hogy ne legyen eltévedés később. Az első pár km Zsámbék és Tök utcáink kanyargott, a legeleje szépen el is húzott, de előttem és mögöttem pár méteren belül is volt 1-1 futó, így kb. 4 km után nagyjából hárman haladtunk egymás előtt/mellett/után.

Majd 7,5 km-nél, ahol át kellett futni egy telephelyen (ez az egy pont megmaradt a leírásból, mert nem az úton, hanem egy cég telephelyén kellett keresztülfutni, ami lássuk be, kicsit tájidegen egy versenyen :D), ott a közvetlen előttem futó ment volna el tovább, mint kiderült, követve már két előtte futót. Én is majdnem utánuk mentem leszegett fejjel, de feltűnt a telephely és a JÓL LÁTHATÓ szalag. Egy pár másodperces megtorpanás mellett utánuk kiáltottam, hogy erre kell menni, és futottam is tovább a helyes úton. Így viszont lett egy nagyobb csoportosulás, aminek az élén futottam egy rövid ideig, aztán az egyik eltévedt srác visszaelőzött. A többiek viszont itt kezdtek lemaradni, ketten tartottuk ugyanazt a tempót, és jött az emelkedő, az igazi terep…

Innentől az ment, hogy az emelkedőn elmentem mellette, a lejtőn meg visszaelőzött. A szőlős részen egymás mellett mentünk, váltottunk pár szót, de megint jött egy emelkedő, ott megint elhagytam, hogy a lejtőn visszaelőzzön. Én nem akartam, de szerintem nem is tudtam volna úgy futni/trappolni lefelé, ahogy ő csinálta, ezért nem izgattam magam, gondoltam majd úgy is elfárad az emelkedőkön, és a végén leelőzöm. Hát nem így lett, pedig még 18 km környékén többször is láttam magam előtt, meg egyszer mondták is, hogy úgy fél perccel van előttem, de a vége full lejtő volt, ott nulla esélyem volt befogni. A végén annyi célom volt még, hogy befussak 1:40 alá, ami sikerült, és kategóriámban is elcsíptem egy dobogós, harmadik helyet. Az már az én balszerencsém, hogy 35-45 kategóriába soroltak, és hiába vagyok 74-es, csak decemberben töltöm a 45-öt, így a fiatalokkal küzdhettem 🙂 (amúgy triatlonban már 45-50 a kategóriám), plusz ezzel az idővel tavaly nem kategória, de összesített 3. lettem volna, most meg 8… viszont kaptam egy nagyon szép vázát, ez az idei első díjam, ami remélem nem az utolsó.

2 hozzászólás

  1. Korosztály besorolásnál csak a születési év számít. Gratulálok!

    • most nézem, a SPAR maratonon is 40-44 vagyok még, mert 74.09.29. a 45+ korosztály végidőpontja, amibe nem esem bele, így maradok 45 alatti. Triatlonban nincs ilyen, ott tényleg az adott évet szokták alapul venni, így volt ez már a márciusi duatlonon is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..