Az első futamgyőzelem

Az idei év nyolcadik, egyben utolsónak tervezett versenye volt a tököli IV. Tisztelet a Hősöknek 1956 egyéni és váltófutás 6,3 km-es távja. Tököl nincs messze, a táv pont jó, a pálya könnyen futható, szóval minden adott volt még egy utolsó, gyors futáshoz a maraton után.

Különösebb tervem nem volt a versenyre, igazából arra voltam kíváncsi, hogy mennyit fejlődtem az elmúlt 5 hónap alatt. Sejtettem, hogy gyorsabb vagyok annál, mint május előtt voltam, de ezt sehol nem tudtam versenykörülmények között lemérni, megtapasztalni, csak az edzésadatokból tudtam következtetni rá.

Az ilyen kisebb versenyeken már megszokásból is a rajtzóna elejére szoktam beállni, elkerülve a felesleges kerülgetéseket, kacsázásokat. A rajt után jó pár spori hihetetlen tempóban kilőtt, hamar előttem voltak vagy 10-15-en, de ez nem lepett meg, még most is sok a tapasztalatlan, kocafutó, akik az első párszáz méter sprintje után kifulladnak. Nincs ezzel baj, majd megtanulják :).

már az első kanyarban sokan előttem

Volt egy srác, akinek rajt előtt be nem állt a szája, folyamatosan szórakoztatta a többieket, ő loholt az élen, előtte a felvezető bringás, de ez tartott úgy 300 méterig, onnantól elkezdett szépen visszacsúszni. Fél kilométer sem telt el, kezdtek lemorzsolódni az élről, egy nagyon fiatal fiúcska maradt az első helyen egy csajszival, mögöttük futottam kicsit lemaradva én és egy közben felzárkózó, hasonlóan óvatosabban kezdő srác. A kisfiút anyukája bíztatta még a rajt előtt nagyon aranyosan, sejtettem, hogy valami ifjú atléta lehet, nem volt meglepő a szép tempója. De őket is utolértük, és úgy 2km-nél már csak ketten maradtunk a még nálam is magasabb sráccal, akinek volt egy segítője az egyik sarkon, ott biztatta egy frissítővel a kezében.

itt már csak ketten elől

Az első körben még ő futott át elsőként, én szorosan mögötte, és már azon járt az agyam, hogy mi legyen a taktikám. Mikor gyorsítsak, tudok-e egyáltalán gyorsítani, megelőzzem, meg tudom-e előzni, és ha igen, hogy reagál majd rá, és én arra, ilyesmik… Aztán ezekre a kérdésekre az órám adta meg a választ, mert láttam, hogy picit lassult a tempó, viszont én bírtam volna az elején felvett iramot, így fokozatosan visszaálltam arra, ezzel megelőztem, és el is léptem tőle.

már egyedül

És egyszer csak azon kaptam magam, hogy senki nincs előttem, csak a nagy üres aszfalt, és a felvezető bringás. Hihetetlen érzés volt. A második körben már elsőként futottam át a célkapun, aztán utolértem a mezőny végét, és innentől újabb fantasztikus érzést élhettem át. Ugyanis amikor a bringás elment a lekörözöttek mellett, azok sejtve, hogy jön a versenyben vezető mind megfordultak, lehúzódtak, majd bíztattak, „hajrá!-ztak”. Sosem volt ilyenben részem, nem is sejtettem, hogy milyen pluszt tud adni. Az utolsó kör vége felé, mikor elfutottam a srác segítője mellett, ő már gratulált, itt, egy jó 500 méterrel a cél előtt már tudtam, hogy M E G N Y E R E M a versenyt. Még leírni is durva. Első lettem. Nem csak kategóriámban, hanem ez egész versenyen. Döbbenet.

Az utolsó kanyar előtt, ahol szűkült a futóterep, a bringás hessegette arrébb a futókat, hogy legyen helyem, majd félreállt, és elsőként átfutottam a célkapun. Micsoda érzés volt, te jó ég. Mondhatnám, hogy már ezért megérte 12 évvel ezelőtt elkezdeni rendszeresen futni, és tényleg. Örökre hálás leszek azért, hogy ezt átélhettem. Persze tudom, hogy ez nem egy nagy BSI verseny, ez nem egy maraton, vagy egy félmaraton, és hogy tavaly az enyémnél sokkal jobb idővel nyertek, de nem is ez a lényeg, mert egy verseny rajtlistája olyan, amilyen, arra ráhatásom nincs. A most elindult futók között pedig azon a napon én voltam a leggyorsabb. Pont.

A verseny végén gyorsan hazaindultam, hogy otthon Barnát felvéve visszamenjek az eredményhirdetésre. Amit sajnos pont lekéstem, de rendesek voltak, mert egyedül is felállhattam a dobogó legfelső fokára.

itt még nem sejtettem, hogy én állok majd a legfelső fokán

És hogy mennyit gyorsultam? Másfél perccel gyorsabb voltam, mint tavaly, és ha akkor azon nyirmogtam, hogy kevés vagyok már a 4 perces ezrekhez, akkor most 3:59-re jött ki az átlagtempó, és az utolsó köröm lett a leggyorsabb, 3:56-os átlaggal.

Ja, és az a srác, aki az elején annyira elnyargalt, akkor ért be, amikor én már hazafelé indultam, de megálltam 2 percre beszélgetni egy ismerőssel. Majdnem 10 perccel később… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..